Szombathely – százféle program! Beszámoló a HUNRA konferenciáról

Kedves Kollégák!

Az olvasás össztantárgyi feladat címmel rendezett a Magyar Olvasástársaság konferenciát 2011. május 13-14-én Szombathelyen. Könyvtárostanárok is részt vettek a konferencián hallgatóként és előadóként, köztük Szakmári Klára, egyesületünk elnöke és Dömsödy Andrea alelnök is. A következőkben Orbán Gizella kolléganőnk és Szakmári Klára beszámolóját olvashatják az emlékezetes két napról:

Szombathely – százféle program!
HUNRA konferencia 2011. május 13-14.

A konferencia címe: Az olvasás össztantárgyi feladat volt. Tudósításunk célja csak a felvillantás, a figyelem felkeltése. Egyrészt lehetetlen az összes előadás mindegyikét meghallgatni egy nap alatt, négy szekcióban…. Másrészt a HUNRA honlapján elérhetők lesznek az előadások prezentációi, ill. összefoglalói, az NKA támogatásával pedig kötet születik majd a témáról.

Most csak egy-egy előadásra hívnám fel a figyelmet a pénteki napról: A NAT 2011. megújulásának főbb irányairól és az olvasásfejlesztés feladatairól. Különösen élvezetes és emlékezetes volt dr. Kálmán Attila, aki a matematika tanítás kapcsán és Baranyai József, aki a biológia szaktárgy kapcsán mutatta be nagyon szellemesen az olvasástanítás-olvastatás lehetőségeit, eredményeit. Fűzfa Balázs és Fenyő D. György pedig az irodalomtanítás szemszögéből vetettek fel új szempontokat, módszereket.

A szekciókban könyvtárostanár kollégák is bemutatták kutatásaikat, programjaikat, gyakorlati ötleteiket. Köszönjük Bilicsi Erika, Dömsödy Andrea, Hock Zsuzsanna, Kocsis Éva, Kürtösi Zsoltné, Nyírő Gizella és Szakmári Klára munkáját, akik előadásaikkal is bizonyították az iskolai könyvár fontosságát és lehetőségeit az olvasásfejlesztés területén! Kiemelném, hogy sok előadó- szaktanár említette a közös munkát a könyvtárostanárral, az iskolai könyvtárral!

Elsőként az Olvasásfejlesztés és tehetséggondozás szekció előadásaira ültem be.

Mikor ér véget az olvasástanítás? – tette fel a kérdést Raátz Judit előadása címében és szinte erre válasz Kőrös Kata: Szövegértés lépésről lépésre témaköre. Itt egy olyan kiadvány ajánlása következett, mely alcímként nyugodtan viselheti: a felső tagozattal 99 éves korig.

A kiadványban feladatok sora ad lehetőséget tanórákon és tanórákon kívüli gyakorlásra, fejlődésre. Tudatos, jól szerkesztett mű, pontosan megválaszolva a Kinek? Hova? Miért? kérdéseket. (Legfeljebb a Miből? kérdésre nem kaptunk választ. Itt a kiadvány árára utalnék, amit többen kifogásoltak, jogosan.) A könyv alapelvei között szerepel a motiváció, a fokozatosság és a gyakoroltatás.

Bohusné Koncz Judit személyes hangvételű előadásban ismertette a Váchartyánban zajlott szövegértő olvasás versenyt és hozzá fűződő kapcsolatát.

Dömsödy Andrea betekintést engedett a pedagógia alapszakos képzésben folyó olvasásfejlesztésről. Sajnálattal hallottam az előadás végén, hogy munkája a jövőben ilyen formában nem folytatódik.

A szünetet követően az Olvasásfejlesztés, szakszöveg olvasása a szakórákon szekció előadásaira ültem be.

Kelemenné Szél Zsuzsanna Az anyanyelvi órákon alkalmazott kooperatív munkaforma eredményességét mutatta be hátrányos helyzetű szakiskolai tanulók körében. Konkrét, önmagukért beszélő adatokkal szembesülhettünk.

Kürtösi Zsoltné az Áldás Utcai Általános Iskolában folyó könyvtári órákról hozott átfogó és konkrét témákat, módszereket.

A Kisvárdáról érkezett Tóth Szilvia fiatalos lendületével, határozottságával, tárgyi és módszertani tudásával engem levett a lábamról. Csak az ember olvas – szépirodalmi barangolások a biológia órán c. előadása lenyűgözött. Hogyan függ össze a foltos bürök és Szókratész, vagy az állattan és Nádas Péter: Egy családregény vége című könyve? Aki ott volt, és aki olyan szerencsés, hogy részt vehet a tanárnő óráin, az tudja. Az ötlete remek; irodalmi szöveggyűjtemény szakórákhoz. Igazi élménypedagógia!

Kovács Tamás Zalakarosról érkezett és Paprikásperec c. előadásában kóstolót kaphattunk a helyi specialitásból, a paprikásperecből, és digitális tananyag formájában a Móra Ferenc Általános Iskolában folyó környezetvédelmi nevelésről.

A szekcióülést a Magyar Olvasótársaság elnökének, Dr. Győri Jánosnak összefoglaló, biztató és irányt adó szavai zárták: „Mi felelősségünk is a rólunk alkotott kép.”

Végiggondolva ezt a május szombati 2-3 órát, úgy gondolom, hogy akik itt jelen voltak érzik és vállalják ezt a felelősséget.

Orbán Gizella, Szakmári Klára könyvtárostanárok

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: