Nemzetközi Könyvajándék Nap

A Gyulai Implom József Általános Iskola tanulói, pedagógusai és szülői munkaközössége már 2014-ben is csatlakozott egy könyvgyűjtéssel a Nemzetközi Könyvajándék Nap rendezvényéhez.
Ebben a tanévben januárban kezdtük meg a programlehetőségek összegyűjtését. Ötletgazdánk és fő támogatónk Lovász Andrea anyuka/gyermekirodalom-kutató volt. A megvalósításban iskola könyvtárosi mivoltomban természetesen jómagam is részt vettem. Különböző tevékenységekkel hívtuk fel a gyerekek figyelmét az olvasás fontosságára. Gyűjtöttünk könyveket az iskolai könyvtár számára, mágneses könyvjelzőket készítettünk, beszámoltunk könyv- és olvasói élményeinkről, illusztrációt készíthettünk. A 3. c osztály tanulói pedig egy-egy új könyvet kaptak ajándékba, s vihettek haza.
A legnagyobb örömöt a KÖNYVVADÁSZAT okozta. Február 13-án az iskola különböző pontján elrejtettünk 21 db becsomagolt új könyvet, ami a megtalálóé lett. Látni kellett volna azt a jókedvű “vadászatot”, amit a könyvszerzés lehetősége okozott a 630 fős gyermekseregnek!
A könyvgyűjtést 2 hét időtartamra kiterjesztettük. Így 121 kötet került birtokunkba, elsősorban az alsós korosztálynak szóló művekből.
Elmondhatjuk, hogy sok tanulónkra jellemző: szereti a könyveket, rendszeresen jár könyvtárba, élmény számára az olvasás.
Sikeres rendezvényünk volt.

Somogyi Zoltánné Kónya Ildikó
könyvtárostanár

20150212_151106

20150212_151055

20150209_141800

20150209_125259

20150213_102604

20150213_102421

20150213_102205

20150213_131643

20150213_154159

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: