NET! MINDENEKFELETT? Kompetenciák a digitális univerzumban

A Könyvtár- és Információtudományi Tanszék oktatóiból alakult kutató team, empirikus kutatáson (közel 2600 fő) alapuló, szintetizáló kötete jelent meg, mely a MEK-ből szabadon letölthető több alkalmazási formában is.

Az internet már több évtizede szerves része életünknek, mindennapjainknak. Éppen ezért indokolt feltenni azt a kérdést, hogy hogyan élünk és hogyan élünk együtt a világhálóval, ismerjük-e Neumann-galaxis „betűvetését”. Rendelkezünk-e azokkal az ismeretekkel, amelyek a világhálóval való együttélés során legalább olyan alapvetőek, mint a Gutenberg-galaxis írni-olvasni tudása, vagy éppen a számolási alapműveletekben való jártasság?

Erre a kérdésre keresi a választ a 2599 fős mintával dolgozó empirikus kutatás, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Könyvtár- és Információtudományi Intézetének csoportja végzett 2014 tavaszán. A Net! Mindenekfelett? című kötet a vizsgálat eredményeit, továbbá azok elemzéseit mutatja be, mintegy 250 ábra közzétételével, és szintetizálja az azok alapján levonható konzekvenciákat.

Nem árulunk el titkot azzal, hogy előrevetítjük sommázott tapasztalatainkat: felmérésünk eredményeinek tükrében a digitális ökoszisztéma ma még leggyengébb láncszemének a tudás hiánya bizonyult. Az információk keresésében, a találatok kezelésében, hasznosításában meglehetősen alacsony szintű jártasságot tapasztalunk. Vizsgálatunk arra mutatott rá, hogy az emberek többsége nincs, illetve alig van tisztában azzal, hogy a Neuman-galaxis eszközrendszerének segítségével hogyan boldoguljon az interneten fellelhető információk között. És itt nem csupán egy szűk réteget, hanem mindannyiunkat érintő kérdésről van szó. Lett légyen az akár a legprofánabb információs igény, mint például az, hogy hol szerezhető be legolcsóbban a krumpli, vagy, hogy mikor indul a vonat, vagy akár az idegsebészetben alkalmazott legújabb eljárásokról történő információszerzés.

A felmérés és az annak eredményeit közzétevő kötet úttörő vállalkozás: hazánkban először vállalkozott e rendkívül széles terület felderítésével. Külön érdeme a könyvnek, hogy a meglehetősen nagy minta mellett a szerzők azt is szem előtt tartották, hogy ne csupán a diákok, hanem a munka világában élők ide vonatkozó kompetenciáit is megvizsgálják.

Az internethasználat életünk minden szegmensét behálózó jellege miatt a könyv nem csak a könyvtárak és a könyvtárosok számára érdekes kútfő, hanem szinte mindenkinek, akit érdekel, akit érint a napjainkban zajló információhasználati kultúra-, ha tetszik, paradigmaváltás.

NET!Mindenekfelett

Sipos Anna Magdolna, Varga Katalin, Egervári Dóra

Net! Mindenekfelett? Kompetenciák a Digitális Univerzumban.

Pécs : PTE FEEK Könyvtár- és Információtudományi Intézet, 2015. 265 old.

http://mek.oszk.hu/14700/14787/

Üdvözlettel: Mészárosné Szentirányi Zita könyvtárvezető, szakoktató
PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: