Beszámolónk az IFLA WLIC harmadik napjáról

A konferencia harmadik napja, 2017. augusztus 22-e volt a mi nagy napunk. Ezt a napot a könyvtári menedzsmenttel, a könyvtári egyesületek és a civil társadalom együttműködésével foglalkozó szekcióban kezdtük. Egy másik mellett ebben a témában jelentkeztünk absztrakttal, amit el is fogadtak. Nagyon nemzetközi társaságban mutathattuk be, hogy egyesületünk miért csatlakozott a Tanítanék Mozgalomhoz és az annak szakmai hátterét adó Civil Közoktatási Platformhoz (CKP). Röviden bemutattuk a magyar iskolai könyvtárügy pozitívumait és problémáit, majd azt, hogy a CKP-ban való együttműködés kiszélesítette a látókörünket, nyitottabbá és felelősebbé tett a teljes oktatási rendszer iránt. Előadásunkat Pataki Marianna tartotta, ami olyan jól sikerült, hogy a szekcióvezető is megköszönte az interaktív elemet is tartalmazó bemutatót.

36751789075_3993bfce73_k

A szekcióban hallhattunk még az új finn könyvtári törvényről, mely először 1928-ban jelent meg. A nemzetközileg híresen jó finn könyvtári rendszer 2017-ben alkotta meg harmadik törvényét, melyben gyakorlatilag „legalizálták” az eddigre kialakult jó gyakorlatukat. A törvényen egy éven át dolgoztak szakmai értekezleteken, nyilvános vitákon, így került bele többek között a demokrácia, a társadalmi és kulturális párbeszéd támogatása, a gyűjtemény naprakészen tartása és az olvasásnépszerűsítés. Emellett tovább bővítették az ingyenes szolgáltatások körét.

A lengyel könyvtárosegyesület alelnöke bemutatta országa könyvtárügyét és az egyesületet. Mindkettőről részletes, angol nyelvű tájékoztató füzetet is kaptunk a szakmai kiállításon. Kiemelte, hogy az ország lakosságának nagy aránya könyvtárhasználó: 11 millióan, vagyis minden negyedik lakos rendszeresen látogat könyvtárakat. Egyesületük nemcsak a könyvtárosokat, hanem a könyvtárakat is támogatja útmutatókkal, továbbképzésekkel és olvasásnépszerűsítő programokkal is. A továbbképzések között szerepel olyan is, ami a könyvtárosok szociális készségeit fejleszti a társadalmi párbeszéd érdekében.

Ugyanebben a szekcióban láthattuk egy kolumbiai kolléga figyelemfelkeltő prezentációját a szerzői jog témakörében, egy iráni kolléganő bemutatóját a helyi könyvtári hálózat és egyesület működéséről és két kanadai kolléganőt országuk könyvtári valóságáról.

Délután részt vettünk az IFLA Iskolai Könyvtári Szekciójának nyilvános elnökségi ülésén. A 2017-2019-es ciklusban az elnökség munkájába a KTE is bekapcsolódott: Kámán Veronika nemzetközi felelős mint „levelező tag” (corresponding member) vesz részt a munkában. Az elnökség értékelte a wrocławi szatelit programot, az IFLA-konferencia addigi tapasztalatait, s ennek kapcsán felvetették: a jövő évi Kuala Lumpurban megrendezendő kongresszuson önálló iskolai könyvtári szekciót is rendeznének. Számunkra különösen fontos információ volt az is, hogy a 2019-es IASL-konferenciát Dubrovnikban rendezik. Ez egy újabb számunkra is elérhető helyszín lehet.

36612337341_9c2a576138_k

Ennek a napnak az estéjén volt a „baráti találkozó” (cultural evening), amely a Centenáriumi Csarnok híresen szép és látványos parkjában került megrendezésre. Fényűző vacsorán vettünk részt: több sátorban sültek, főttek a lengyel és más nemzetek ételei, amelyekből mindenki kedvére fogyaszthatott. A vacsora alatt a színpadon lengyel táncokat mutattak be és tanítottak a résztvevőknek, majd a szökőkút körül a két-háromezer könyvtáros egyszerre táncolt polkát. A bemutató után élőzenés koncert volt ismert popzenei számokkal. Este 10 órakor a ritkaságnak számító óriási szökőkút-showt láthattunk zenei és fényhatásokkal. A találkozón a hideg ellenére jól éreztük magunkat: kanadai és amerikai könyvtárosokkal ismerkedtünk. A fényűzés viszont túl nagy kontrasztban van a könyvtárügy szociális érzékenységével, mely ezen a konferencián is többször szóba került. Nem véletlen, hogy az egész konferencián több nyugat-európai és észak-amerikai kollégával találkoztunk, mint a nehezebb gazdasági körülmények között élő országok képviselőivel.

36355306300_c16e1b57f3_k

Dömsödy Andrea – Kámán Veronika – Pataki Marianna

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: