Viszlát, Wroclaw! Beszámolónk az IFLA WLIC utolsó napjáról

A konferencia utolsó hivatalos napja korán kezdődött a résztvevők számára: ezen a reggelen mutatkozott be az IFLA megválasztott elnöke, a spanyol Glória Pérez-Salmerón. Elnöki ciklusának mottója: Together we create future, azaz Együtt alkotjuk meg a jövőt. Programjáról infografika is készült, amit a résztvevők megkaptak, de honlapjáról le is tölthető. A szekció – amely az elnöki bemutatkozáson túl döntően a vezetés gyakorlatával és az IFLA nemzetközi vezetőképzőjével foglalkozott – egyik legfontosabb mondanivalója talán az volt, hogy tanuljunk meg tanulni nemcsak tapasztalatainkból és példaképeinktől, de saját kudarcainkból is. A “sikersztori” népszerű műfaj, de az IFLA vezetői arra is biztatták a résztvevőket, hogy merjenek saját kudarcaikra is reflektálni, hiszen ebből a reflexióból később eredmények születhetnek. Az IFLA nemzetközi vezetőképzőjének egy fiatal résztvevője arra buzdított, hogy segítsük a felhasználókat abban, hogy minél körültekintőben használják az őket körülvevő információforrásokat, ne dőljenek be a közösségi média árasztotta szűretlen híreknek, információknak, gondolkodjanak kritikusan. A könyvtárosokat pedig arra biztatta, hogy kezeljék felnőttként a felhasználókat, akik már nemcsak használók, de egyben az információs tartalmak létrehozói is (így felelősségük kétszeres!). olvasásának folytatása

Reklámok

Könyvtári világtérképtől a játékosításig: Ez történt az IFLA WLIC második napján

A konferencia második napját az IFLA Highlight Sessionben kezdtük, melyben tájékozódhattunk az IFLA aktuális projektjeiről. Ezek közül az egyik legfontosabb a konferencián útjára bocsátott Library Map of the World (LMW; Könyvtári világtérkép). E projekt keretében létrejött egy, a világ országainak könyvtári rendszereit egységes formában, összehasonlítható módon bemutató térképes adatbázis. A térkép jelenleg 78 ország adatait tartalmazza (ez összesen 1.836.134 könyvtári gyűjteményt jelent!), köztük Magyarországét is – az adatszolgáltatásban a Magyar Könyvtárosok Egyesülete működött közre. Az adatbázis nemcsak az alapvető statisztikai adatokban való böngészésre ad módot, de lehetőségünk van jó gyakorlatok, történetek megosztására is.  olvasásának folytatása

Jó gyakorlatok – Kingárium (blogajánló)

Némethné Sáhó Éva könyvtárostanár: Kingárium – Kincsestár iskolai könyvtáros tanárok számára

Kedves Olvasó!

Ajánlásomban szeretném felhívni a figyelmet Iványiné Nagy Kinga barátnőm, kollégám nagyon hasznos, jó gyakorlatokat, Web 2.0-s alkalmazásokat, játékokat tartalmazó blogjára olvasásának folytatása

Felhívás országos Twilight vetélkedőre

Kedves Kollégák!

Hamarosan (holnap) kezdődik a tanév, s itt egy jó lehetőség, amellyel ismételten tanítványaink szívébe férkőzhetünk.

 A Hódemezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézmény könyvtára Pap Éva kolléganő vezetésével  országos internetes Twilight vetélkedőt szervez elsősorban középiskolások, ill. felső tagozatosok számára.

A verseny szeptemberben indul, 6 hónapon és 6 fordulón keresztül tart, a szervezők 3 fős csapatok jelentkezését várják. Minden további tudnivaló – jelentkezés, regisztráció, stb. –  megtalálható az iskolai könyvtár folyamatosan bővülő honlapján: http://www.eotvos.hiszk.hu/konyvtar/vetelkedo

Letölthető plakát: https://konyvtarostanar.files.wordpress.com/2010/08/twilight_orszagos_felhivas_plakat.pdf

A határidő szoros, érdemes a gyerekeket minél hamarabb tájékoztatni a lehetőségről!

Twilight_Saga

Ismét új iskolai könyvtári blogot köszöntünk

2010. június 11-én, pénteken indította kolléganőnk, Petri Ágnes a M(óra) I(skolai) K(önyvtár) blogját: http://morakonyvtar.blogspot.com/

A Móra Ferenc Általános Iskola könyvtára átalakul, épül, szépül. “A lázas készülődés fázisait internetes naplóban szeretném megörökíteni. A Móra Iskolai Könyvtár (MIK) blogjában folyamatosan beszámolok a könyvtár építészeti-szépítészeti munkálatairól.” – írja az első, Indul a blog című bejegyzésében Ági. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

BlogKerék – könyvtáros bloggerek kerekasztal beszélgetése Szegeden

A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár és a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete
tisztelettel meghívja Önt és munkatársait következő szakmai napjára

„BlogKerék – avagy a könyvtáros bloggerek”
Kerekasztal-beszélgetés a könyvtárak és a web2 kapcsolatáról

love blog

2010. június 7. (hétfő) 14.00 óra
Somogyi-könyvtár (Szeged, Dóm tér 1-4.) – I. emeleti zeneszoba

Felkért hozzászólók:

Házigazda:

Oros Sándor – Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Szeged http://csmke.klog.hu

A program a 81. Ünnepi könyvhét keretén belül valósul meg.

Új blogok

Kedves Kollégák!

Két új blogot köszöntünk sok szeretettel: egy könyvtárostanárit és egy iskolai könyvtárit.

1.  hegyvideki

A Hegyvidéki, azaz a Budapest XII. kerületi könyvtárostanárok blogját Lázárné Szanádi Csilla, egyesületünk elnöke 2010 márciusában indította azzal a céllal, hogy a kerület könyvtárostanárait lássa el friss információkkal, s beszámoljon a kerületben zajló eseményekről, egyúttal dokumentálva is azokat.

 

2. VM

A VM Könyvtári Blog a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Könyvtárának blogja. A blog szerkesztője, Erdélyi Katalin könyvtárostanár ezekkel a szavakkal ajánlja a blogot a könyvtárhasználók figyelmébe:

” Itt mindent megtaláltok rólunk és mindenféle könyvről, újakról és örökbecsű régiekről, az aktuális programokról, a figyelemre érdemes internetes oldalakról, meg sok-sok másról. Mindenkinek hasznos és szórakoztató böngészést kívánok!”

Mi pedig sok sikert, hosszú és örömteli blogolást kívánunk a blogger könyvtárostanároknak!