Világnapi poszterek Angliából

Most esett az etetőmbe: az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Világnapja alkalmából az angol SLA (School Library Association – Iskolai Könyvtárak Egyesülete) ilyen és ehhez hasonló plakátokat kínál (ingyenes) letöltésre és nyomtatásra:

A teljes kollekció megtekinthető itt, le is lehet tölteni, ki is lehet nyomtatni. Sőt, idegen nyelvi tagozatos és kéttannyelvű iskoláknak egyenesen kötelező. Világnaptól függetlenül.

Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja

islmonthsmall

Kedves Kollégák,

szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy közeleg az iskolai könyvtári hónap. Kérlek benneteket, csatlakozzatok minél többen, folytassuk ezt a szép hagyományt újabb színes programokkal.

A felhívás szövegét itt is olvashatjátok, de le is tölthetitek a Vörösmarty weblapjáról, vagy hivatalos weboldalról.

Sok sikert és jó munkát kívánok!

Seressné Barta Ibolya

***

Felhívás

A debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény  Könyvtára, valamint az iskola diákjai és pedagógusai, a Könyvtárostanárok Egyesülete felhívással fordul  Magyarország iskoláinak könyvtáraihoz, könyvkiadókhoz, az iskolák és óvodák diák- és tantestületéhez.

Az Iskolai Könyvtárosok Nemzetközi Szervezetének (IASL) elnöke, dr. Blanche Wolls 1999-ben intézett felhívást a Nemzetközi Iskolai Könyvtári Nap megszervezésére. Erre 1999. október 18-án került sor. 2008 óta  október hónap lett az iskolai könyvtárak nemzetközi hónapja,  melyet évente más-más szlogennel hirdetnek meg.  Ebben  az évben:

Iskolai könyvtár – ahol képben vagy!

A világ különböző iskoláiban a diákok, a tanárok, a szülők, az iskolafenntartók, az önkormányzati képviselők, a sajtó stb.  számára szervezett programokkal irányítják rá a figyelmet az iskolai könyvtárakra, melyek fontos szerepet töltenek be az információszerzés és feldolgozás módszereinek megtanításában, hogy azután az egész életen át történő tanulás, a szüntelen megújulás nélkülözhetetlen eszközeivé váljanak.  Ezt a törekvést az Európai Unió is támogatja.

Az iskolai könyvtár a család után – vagy helyett – teremt lehetőséget az
információs társadalommal való ismerkedésre, és a szellemi munka szépségeinek ízlelgetésére. Mindemellett hátrányokat kompenzáló és közösségformáló erő.

Nemzetközi összefogással, mások tapasztalatainak, ötleteinek megismerésével a mi munkánk is eredményesebbé, közös projektek végzésével pedig sokkal érdekesebbé válhat.

Várunk mindenkit, aki úgy érzi, hogy fontos számára a jövő nemzedékének
nevelése, élményhez juttatása ezen a területen. A világ számtalan országának iskolai könyvtára kapcsolódott már be, és ez a kör minden évben bővül.

Külön öröm, hogy határon túli magyar iskolák is aktív résztvevői, koordinálói (pl. Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kassa) a programoknak.
A résztvevő iskolai könyvtárak visszajelzései alapján sikeres, érdekes, hasznos programokat szerveztek a kollégák, és kialakult magyarosított elnevezése is: Iskolai Könyvtári Világhónap.

Kérünk mindenkit, aki az előző években már csatlakozott vagy ebben az évben szeretne csatlakozni hozzánk, regisztráljon a hivatalos magyar oldalon: http://www.ktep.hu

Amennyiben ez nem lehetséges, akkor az alábbi elérhetőségek valamelyikén a következő információk megadásával   segítünk a regisztrációban:

o    Iskola neve, címe, telefonszáma
o    A programfelelős neve, e-mailje
o    A tervezett program rövid leírása (lehetőleg angolul is!)

Elérhetőségünk:
Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Könyvtára
4031 Debrecen, Angyalföld tér 4.

Programfelelős neve: Seressné Barta Ibolya (biboly.s ‘at’ gmail.hu)

Egyúttal megköszönjük mindazon kollégáknak a munkáját, akik évek óta rendkívül érdekes programokkal kapcsolódnak a felhívásunkhoz.

Milyen tevékenységeket javasol az IASL?

Készítsenek a diákok könyvtári újságot, tervezzenek emblémát, logót,
könyvjelzőt, plakátot. Készítsenek a diákok riportot szülőkkel, tanárokkal,
diákokkal arról, hogyan változott az iskolai könyvtár az évek során, milyen
élményeik vannak. Esetleg fotókiállítás szervezése. Publikálják a rendezvényeket az iskola weblapján, s ennek elérhetőségét küldjék el az IASL e-mail címére, hogy a világhálón összegyűjtve bárki könnyen rátalálhasson. Vegyék fel a kapcsolatot pl. e-mailben külföldi iskolák könyvtáraival, diákjaival, és működjenek együtt valamilyen témában.  Keressenek szponzorokat, szervezzenek a szülők, képviselők újságírók számára könyvtári nyílt napokat, tájékoztassanak az elért eredményekről, és tárják fel, hogy mi hiányzik.  Szervezzenek szakmai fórumokat  iskolai könyvtárosok számára.

Ez csak néhány ajánlás, melyhez – a tapasztalatok alapján  a magyar iskolai
könyvtárosok – számtalan más programot tudnak még javasolni és megvalósítani.
Érdemes böngészni az alábbi oldalakat:

o    Könyvtáros Tanár blogot http://konyvtarostanar.klog.hu
o    a világhónap hazai  weblapjának oldalai   http://www.ktep.hu/node/23
o    a nemzetközi  weboldalt http://www.iasl-online.org/events/islm
o    illetve  a  www.vorosmarty-debr.extra.hu könyvtári aloldalait

Az első évben egyedül indultunk, azóta bővült a “családunk”, “terebélyesedett a fa”. Reméljük, hogy ebben az évben még többen fogjuk Magyarországot képviselni és felhívásunkhoz sokan csatlakoznak.

A Könyvtárostanárok Egyesülete is szárnyai alá vette ezt a programot, és az
egyesület segítségével tavaly már egészen széles sajtóvisszhangot is kapott a
program.
Az egyesület kezdeményezésére újra közös pályázatot hirdetünk honlap és
prezentáció készítésére. Erről bővebben ezen a webcímen lehet információkat találni: http://www.ktep.hu/node/23

Debrecen, 2009. szeptember 1.

Dr. Széles Dezsőné
igazgatónő
Vörösmarty Mihály Általános Iskola és
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Seressné Barta Ibolya
könyvtárostanár,
iskolai könyvtári szakértő

Lázárné Szanádi Csilla
könyvtárostanár, a
Könyvtárostanárok Egyesületének elnöke

Felhívás a KTE honlapján >>

Október – Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja

Könyvtárostanárok Egyesülete nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm a hazai és külföldi iskolai könyvtárakat és könyvtárostanárokat!

Az Iskolai Könyvtárosok Nemzetközi Szervezetének (IASL = International Association of School Librarianship) elnöke, Dr. Blanche Wolls 1999-ben intézett először felhívást az Iskolai Könyvtári Világnap megszervezésére. Erre 1999. október 18-án került sor. Azóta minden év októberének negyedik hétfőjére meghirdetik ezt a világnapot, évente más-más témát választva.

2008-tól az IASL a teljes októbert nemzetközi hónappá nyilvánította, hiszen a nagyvilágban eddig is szóródás volt tapasztalható az iskolai könyvtári rendezvények terén. (Nálunk például az október 23-i nemzeti ünnep miatt.)

Ezekben a napokban – ebben a hónapban – a világ különböző iskoláinak közösségei szerveznek érdekes programokat a diákok, tanárok, szülők, iskolafenntartók, önkormányzati képviselők és a sajtó számára annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet az iskolai könyvtárak fontos szerepére.

Nemzetközi összefogással, mások tapasztalatainak, ötleteinek megismerésével a mi munkánk is eredményesebbé, közös projektek végzésével pedig sokkal érdekesebbé válhat ez a tevékenység.

Az idei szlogen:

Művelődj és tanulj iskolád könyvtárában!

Az elmúlt évi világnap kétszeresen is emlékezetes volt számunkra: ekkor indítottuk el ugyanis a világnap központi magyar oldalát, valamint Dr. Hiller István miniszter úr is üdvözölte a világnap kapcsán a magyar iskolai könyvtárakat.

Az idén megújult mind a KTE honlapja, mind a világnapi oldalak: összekapcsolva mindezek képezik az alapját a formálódóban lévő magyar iskolai könyvtári portálnak. Itt várjuk az iskolai könyvtárak regisztrációit, itt nyújtunk majd központi információkat.

Idén is várjuk az ISLM alkalmából az iskolai könyvtárakat támogatók, az iskolai könyvtárügy iránt érdeklődők üdvözleteit – akár itt is, hozzászólások formájában.

Üdvözlettel,

Bondor Erika
elnök
Könyvtárostanárok Egyesülete


A világnap hazai története

Csatlakozás a világnaphoz

A világnap hazai oldala

IASL nemzetközi felhívása

IASL – Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja

Az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Szervezetének (IASL) honlapját nem találjátok a korábbi link mögött – a blogunkon is javítottam. Az új honlapjuk elérhető itt.

Rögvest nagy változások is történtek: a korábban megszokott ISL-Day helyett az idén októberre már International School Library Month-t hirdettek, amit Gondnokunk Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja variációban magyarosított.

A fenti oldalon letölthető pdf fájlból látható: jó sok nyelvre lefordították az idei szlogent: horvát, hindi, koreai és egyéb kuriózumok láthatók ott – de magyarul bizony nem. Lehetne talán: “Műveltség és tanulás iskolád könyvtárában”.

Az eredeti: Literacy and Learning at Your School Library.

Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy mi már korábban is felfedeztük a spanyolviaszt, mert sohasem egy bizonyos hétfőn sikerült ezt megtartanunk – lévén, hogy mindig ütközött, hol az őszi szünettel, hol az október 23-i nemzeti ünnepünkkel, amiről ugye Ausztráliában nem olyan sokat tudnak, hogy figyelembe vették volna… 🙂

Tehát mi eddig is egész hónapra terveztük a megmozdulásokat, pályázatokat, ünnepeket.

Idén is ezt tesszük – ahogyan már a KTE tavaszi Hírlevelében kiküldött tervezetben is tudósítottunk róla, a KTE a tavalyihoz hasonlóan az idén is meghirdet versenyt iskolai könyvtáraknak, könyvtárostanároknak és tanulóknak – együttműködésben a debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI könyvtárostanárával, Seressné Barta Ibolyával, aki Magyarországon meghonosította ezt a kezdeményezést, és a korábbi évektől koordinálta a hazai csatlakozók nemzetközi regisztrációit.

Az alábbiakban olvasható lesz hamarosan a két pályázati felhívás, amihez kérjük, hogy minél szélesebb körben csatlakozzatok az idén is! Továbbra is működni fog a Dömsödy Andreáék által tavaly elindított hazai világnapi honlap is – amelyet mostantól már ezek szerint másként kell hívnunk… 🙂

Az idei pályázatok feltételei a hamarosan közzétett pályázati felhívásokból megtudhatók, s emellett a hazai honlapon is fent lesznek.

Jó felkészülést kívánunk mindenkinek!

Az Iskolai Könyvtári Világnap köszöntői

Dr. Hiller István oktatási és kultrurális miniszter köszöntője –                                     okm1okm2

Kedves Kollégák! Kedves Iskolai Könyvtárosok!

A világnap jó alkalom arra, hogy ráirányítsuk a figyelmet egy fontos ügyre. Az iskolai könyvtáraknak méltán van világnapjuk, hiszen a jól működő iskolai könyvtár a pedagógiai munka, pedagógiai megújulás alapja, egyben az iskola információs, kulturális és szabadidős központja is. Ennek ellenére tevékenységük nem közismert és elismert mindenhol, még szakmai körökben sem. Ez ügyben Magyarországon is van még tennivaló.

Az iskolai könyvtár szerves része, partnere az iskolában folyó pedagógiai tevékenységnek; fontos minden pedagógusnak, hiszen munkájukhoz, önművelésükhöz forrásokat és eszközöket biztosít. Legfontosabb a tanulóknak, hiszen tanulásukhoz, kikapcsolódásukhoz nyújt jó könyveket, újságokat, digitális tartalmakat, internetes lehetőségeket és kellemes helyszínt.

Az iskolai könyvtárnak, a könyvtár-pedagógiai munkának alapvető szerepe van az önálló, egész életen át tartó tanulásra való felkészítésben. Az ezen célok érdekében szervezett modern könyvtár-pedagógiai munka nemcsak a könyvtáros-tanároktól, hanem az iskola minden pedagógusától és szakmai vezetőjétől szemléletbeli változást kíván.

Nagy az egyes közoktatási intézmények és fenntartóik felelőssége abban, hogy lehetőségeikhez képest teremtsék meg a korszerű könyvtári működés személyi és tárgyi feltételeit. Változtatni kell azon a helyzeten, hogy az iskolák 38%-ban nincsen könyvtár ma Magyarországon. Az iskola felújítási program keretében van lehetőség a változtatásra.

Könyvtárunk ereje – tudásod veleje – így szól játékosan a 2007-es Iskolai Könyvtári Világnap jelmondata. A jó iskolai könyvtár valóban sokat tehet hozzá a tanuló tudásához, az életben való boldogulás képességének elsajátításához.

Kívánom Önöknek, hogy programjaikkal és mindennapi munkájukkal érjék el céljaikat: legyen minél több elégedett olvasójuk, minél több, az iskolai könyvtárak pedagógiai szerepét értő és igénylő kollégájuk, és mindebben támogassák Önöket iskolavezetőik és fenntartóik!
Budapest, 2007. október

Tisztelettel:

Dr. Hiller István

***

ISLD

Üdvözlet az Iskolai Könyvtári Világnapon

2007-ben október 22-én ünnepeljük az Iskolai Könyvtári Világnapot, amely a nemzetközi szervezetünk, az IASL kezdeményezésére indult el az egész világon. A magyarországi iskolai könyvtárak a nemzeti ünnep és az ehhez kapcsolódó iskolai szünet miatt a hét későbbi napjain tartják rendezvényeiket.

A Könyvtárostanárok Egyesülete által szervezett központi ünnepséget október 25-én délután tartjuk. A magyarországi iskolai könyvtárosok rendezvényeit az érdeklődők a világnap központi honlapján, valamint a könyvtárostanárok blogján is figyelemmel kísérhetik.

Napjainkban szinte már minden lényeges dolognak van világnapja – és ezek éppen emiatt az adott szakterületen belül sokszor belterjesekké is válnak. Emiatt fontosnak tartom, hogy egy évben legalább egyszer szélesebb körben is a figyelem központjába kerüljön az iskolai könyvtárakban folyó munka és a gyermekek, fiatalok könyvtári ellátása.

Az IASL-Day ezt a figyelemfelkeltést szolgálja, s emellett ilyenkor bemutatkozhatnak színes programjaikkal világszerte az iskolai könyvtárak, kapcsolatot teremthetnek egymással – tapasztalatokat, ötleteket cserélhetnek. Minderre nálunk is lehetőség van immár a magyar központi oldalon, valamint a könyvtárostanárok blogján. Nagy örömömre a Világnapon az idén köszöntötte a szakmánkat az OKM részéről Dr. Hiller István miniszter úr, valamint néhány társszervezet is.

Egyesületünk nevében az Iskolai Könyvtári Világnapon üdvözlöm a könyvtárostanár kollégákat határainkon belül és túl, a diákokat és a szülőket, valamint a gyermekek és fiatalok könyvtári ellátásával, olvasásfejlesztésével foglalkozó intézményeket és a társszervezeteket! Kívánom, hogy elkötelezett törekvéseinket ne csak a világnapi ünnepségeken, hanem a munkás hétköznapokon is kísérje támogatás és siker.

Üdvözlettel:

Budapest, 2007. október 22-én

Bondor Erika
elnök
Könyvtárostanárok Egyesülete

***

HunRA_logó     Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaim!

Engedjék meg, hogy a Magyar Olvasástársaság nevében nagy tisztelettel és szeretettel köszöntsem Önöket az Iskolai Könyvtári Világnap alkalmából!

Azt hiszem, hogy éppen Önöknek nem mondok sok újat azzal, hogy a könyvtár mint intézményrendszer mindig is érzékeny mutatója, sőt nem kis részben alakítója volt a társadalmi változásoknak. Mindez különösen igaz napjainkban, amikor súlyos értékválságnak vagyunk tanúi a műveltség, a művészetek és a tudás becsületének, megítélésének terén. Hálás köszönet illeti meg ezért Önöket, mert minden tekintetben kiállnak a közös értékeinkért, és megóvni, továbbadni igyekeznek mindazokat.

Külön szeretném köszönteni az iskolai könyvtárosokat, hiszen az Önök munkahelye templom a templomban, az Önök munkája pedig a nevelés területén képes sokak számára az egyetlen esélyt megadni, hogy hozzáférhessenek, megismerhessék, megérinthessék a fentiekben felsorolt értékeket.

Azt szeretném kívánni ezért most Önöknek, ennek a jeles napnak az alkalmából, hogy erőfeszítéseik még sikeresebbek legyenek, még több gyermeknek, kamasznak tudják megmutatni a saját útját a tudáshoz, a kultúra értékeihez és az értékes kultúrához az olvasás által. Nehéz feladat ez, hiszen ezek az utak mindannyiunknál mások és mások, de azt hiszem ez az Önök munkájának az igazi kihívása, nehézsége és szépsége!

Tisztelettel és Szeretettel:

Steklács János
elnök
HunRA Magyar Olvasástársaság

***

 

MKE_logó

Az MKE elnökségének üdvözlete

Az Iskolai Könyvtári Világnap alkalmából a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tisztelettel és szeretettel köszönti társszervezetét, a Könyvtárostanárok Egyesületét, s rajta keresztül minden kollégát, aki az iskolai könyvtári ellátás biztosításáért fejti ki nap mint nap áldozatkész és elkötelezett munkáját!

A könyvtárostanár elnevezés önmagáért beszél: kettős követelményről van szó, mely egyrészt szisztematikus pedagógiai felkészültséget és tevékenységet, másrészt korszerű könyvtáros szakmai ismereteket kíván, de mindenképpen a világra nyitott magatartást, az információ- és tudás átadás vállalása iránti elkötelezettséget.

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete és a Könyvtárostanárok Egyesülete kapcsolatrendszerében a legfontosabb összekötő kapocs a gyermekek és fiatalok megfelelő könyvtári ellátásáért, ezen keresztül értelmi és érzelmi világuk felelős alakításáért vállalt közös felelősség. Célkitűzéseink, programjaink hosszú ideje ezt a minél teljesebb együttműködést hivatottak elősegíteni – a közösen vállalt könyvtáros etikai alapelvek szellemében.

Magyar Könyvtárosok Egyesülete
Elnöksége

 

 

 

KTE emlékérmesek – 2007

Kedves kollégák! érmek

A KTE Őszi Szakmai Napja és a világnapi megemlékezés rendben lezajlott, a mai közlekedési nehézségek ellenére szép számú résztvevővel. Szerencsére minden előadónk és minden díjazott kolléga, helyezést elérő diák megérkezett.

A távol maradók kedvéért ezen a fórumon is szeretettel gratulálok az idei KTE emlékérmeseknek, akiknek laudációja itt is elolvasható: laudáció

KTE emlékérem – Életműdíj: Blaskóné Brösztl Márta

KTE emlékérem – A könyvtárostanári hivatásért: Leskovar Rudolfné

KTE emlékérem – Az egyesületért: Kiss Anna

KTE emlékérem – Az év ígéretes könyvtárostanára: Terdik István

Mindannyiuknak gratulálunk az egyesület nevében!

TJAz érmek átadása előtt a konferencia résztvevőinek bemutattuk Tóth Juliannát (szobrász, vizuális nevelőtanár, Berzsenyi Dániel Gimnázium), az érmek tervezőjét is. Tavalyi életműdíjasaink az MKE Könyvtárostanárok Szekciójának 20 éves évfordulója tiszteletére 1986-2006 feliratú emlékérmet kaptak. Idei érmeink előlapján az 1997-2007 felirat szerepel, hiszen idén december elején lesz 10 éve, hogy egyesületünk az önállóság útjára lépett, és Könyvtárostanárok Egyesülete néven bejegyzett, önálló civil szakmai szervezet lett.

Emellett újdonság az is, hogy az életműdíj mellett ebben az évben adtuk kia a KTE emlékérmek teljes körét. Az új érmek vizualitásban is megjelenítik a díj egyes kategóriáinak tartalmát, a díjazás célját. Mindennek részletei elolvashatók azt emlékérem alapító okiratában: emlékérem alapító okirata

Az érmek pedig megtekinthetők itt is:

Érem előlapjaKTE emlékérem előlapja

ÉletműdíjÉletműdíj

A hivatásértA hivatásért

Az egyesületértAz egyesületért

Az év ígéretes könyvtárostanáraAz év ígéretes könyvtárostanára


A világnapi prezentáció és plakátpályázat nyerteseinek névsora, valamint a pályaművek a Világnap központi honlapján tekinthetők meg.

Üdvözlettel,

Bondor Erika, KTE elnök

KTE – TTE közös pályázat könyvtárostanároknak

ktelogo.jpg PÁLYÁZAT TTE_logó

A közelgő Iskolai Könyvtári Világnapot üdvözölve és szervezeteink együttműködése eredményeként a két egyesület közös pályázatot hirdet meg könyvtárostanároknak, felsőoktatásban dolgozó könyvtárosoknak és más szakos pedagógusoknak tankönyvkritika témakörben.

A részletes felhívás és feltételek letölthetők itt: kte_tte

További információk: TTE honlapja, Tankönyvbázis

Iskolai könyvtárak rendezvényei a Világnapon

ISLDKedves Kollégák!

Világnapi rendezvényeitekről itt is hírt adhattok hozzászólások formájában, de kifejezetten ajánlom erre a célra a Világnap központi oldalát, ahol regisztrálhatjátok is a programjaitokat.

Itt találhatók a csatlakozó intézmények, szervezetek, iskolai könyvtári események. A honlapon csatlakozni, regisztrálni további intézményeknek itt lehet.

A KTE világnapi központi rendezvénye a délelőtti szakmai napot követően, 2007. október 25-én (csütörtök) délután fél 2-kor kezdődik.

Az Iskolai Könyvtári Világnapot elsőként Dr. Hiller István miniszter úr köszöntötte.