IASL konferencia Dubrovnikban 4.

IASL konferencia Dubrovnikban
Dömsödy Andrea és Pataki Marianna beszámolója
4. rész, a konferencia zárása

A konferencia záró, de igazából nem utolsó napján neves plenáris előadót hallgathattunk, műhelymunkában vettünk részt és megtartottuk második előadásunkat is.

Problémafelvetések

Ross Todd, neves amerikai professzor élvezetes előadásában az internetbiztonsággal kapcsolatban vetett fel problémákat. A gyerekek a jövőnk, idézte a “híres pedagógust” Whitney Houston dalát, mely szerint jól kell tanítani őket és hagyni őket, hogy menjenek az útjukon. Ezen belül fontos, hogy az online térben való biztonságos tevékenységre való felkészítést a könyvtáros szakma is segíteni tudja. Ebben nagy szerepe van az irányított  kutatásalapú tanulás megközelítésének, melyben az irányításnak van nagy szerepe. Segíteni kell a diákoknak végigmenni az úton. Mindezt pedig úgy, hogy a gyerekből, az ő fejükben lévő infomációkból indulunk ki, nem onnan, hogy információt keresünk. Kritizálta, hogy van rengeteg információs problémamegoldást leíró modellünk, de mind a problémából, sőt inkább az információhiányból és nem a gyerekek már meglévő információból indul ki. Össze kell tudnunk kapcsolni a gyerekek valós és online világát.

Dubrovnik_4.nap_Ross Todd

olvasásának folytatása

IASL konferencia Dubrovnikban 3.

IASL konferencia Dubrovnikban
Dömsödy Andrea és Pataki Marianna beszámolója
3. rész, 3. nap

A konferencia 3. napján folytatódtak az előadások. Erre a napra több workshopot is hirdettek, mely nem mind volt valóban műhelymunka. Ezen a napon került sor Pataki Marianna újszerű megközelítésű könyvtárhasználati óráinak módszereit bemutató előadására is.

A teljesség igénye nélkül tovább szemezgetünk abból a sokféle információból és inspirációból, ami minket ér.

A reggeli plenáris előadás kiemelt előadója Darryl Toerien az angliai Oakham School könyvtárának vezetője volt. Iskolájában a FOSIL (Framework Of Skills for Inquiry Learning = a kutatásalapú tanulás készségeinek programja/tanterve) szerint tanítanak, mely szükségszerűen épít az iskolai könyvtárra. Ez a keret/modell egy 6 lépéses körkörös folyamat (connect – wonder – investigate – construct – express – reflect), melyre részletes, évfolyamokra lebontott tantervet is építettek. Annyira sikeres, hogy csoportot is alakítottak köré ebben az évben, melynek már most több mint 100 tagja van és még várják az érdeklődőket. 

Dubrovnikban_IASL_fosil olvasásának folytatása

IASL konferencia Dubrovnikban 2.

IASL konferencia Dubrovnikban
Dömsödy Andrea és Pataki Marianna beszámolója
2. rész, 2. nap

A konferencia második napján beindult az, amitől már a program láttán is tartottunk. Rengeteg információ, rengeteg ötlet, rengeteg új ismerős. Csak győzzük feldolgozni, megosztani! Sok párhuzamos szekció, számtalan érdekes téma. Az általunk meghallgatottakból emelünk ki néhány gondolatot, melyeket most érdekesnek, fontosnak látunk.

További információk a horvát helyzetről

A nap reggel 9-kor plenáris előadással kezdődött, majd párhuzamos szekciókban folytatódott. Több horvát előadót is hallgattunk. Megtudtuk, hogy valóban van minden iskolának könyvtára, de nem mindegyikben van szakképzett iskolai könyvtáros, ami gond, de természetesen van sok képzett kolléga is. A képzésben a Bologna-folyamat náluk is nagy változásokat hozott, a könyvtárostanárképzés viszont más mint nálunk, náluk 6 év alatt lehet ilyen képesítést szerezni, mert ez kiegészítő képzés a diploma után. olvasásának folytatása

IASL konferencia Dubrovnikban 1.

IASL konferencia Dubrovnikban
Dömsödy Andrea és Pataki Marianna beszámolója
1. rész

Jelenleg tart Dubrovnikban az IASL (International Association for School Librarianship) 48. éves konferenciája és a Iskolai könyvtári kutatások 23. nemzetközi fóruma. Az iskolai könyvtárügy legnagyobb nemzetközi konferenciája 1971 óta kerül megrendezésre. Katy Manck, az IASL jelenlegi elnöke kiemelte, hogy mennyire fontos, hogy a kutatás, képzés és a gyakorlat képviselői együtt tartják konferenciájukat, mert így a szakma mindkét területe inspirálódhat, kapcsolatot építhet.

A Könyvtárostanárok Egyesülete tagja az IASL-nek, de rendezvényükön eddig csak egyszer tudtunk résztvenni, egy szintén horvátországi eseményen Zágrábban. Az IASL éves konferenciája még soha ilyen közel nem volt Magyarországhoz. Ezt kihasználva az NKA és az EKE támogatásával két fől képviseli hazánkat: Pataki Marianna és Dömsödy Andrea.

Dubrovnikban_IASL_DA&PM

olvasásának folytatása

Rigában könyvtárosként 3. – konferencia

Rigában könyvtárosként 3. – konferencia

Dömsödy Andrea – Pataki Marianna

Elérkezett a nap, aminek az előző kettőt köszönhetjük, a Lett Könyvtárosok 20. Konferenciája, melyre meghívtak minket. Ennek helyszíne a nemzeti könyvtárban kialakított konferenciaközpont volt.

A konferencia a nálunk is szokásos köszöntőkkel kezdődött. Beszédet mondott a kulturális miniszter, a volt köztársasági elnök és a nemzeti könyvtár igazgatója is. Sajnos fordítást nem kaptunk, így a továbbiakban csak a meghívott külföldi előadásokról tudunk beszámolni. olvasásának folytatása

Rigában könyvtárosként 2. – iskolai könyvtár

Rigában könyvtárosként 2. – iskolai könyvtár

Dömsödy Andrea – Pataki Marianna

A konferencia még nem kezdődött meg, de utunk egyik legjobban várt állomásához érkeztünk. Megtekinthettünk egy lett iskolai könyvtárat. Az Olaines 1. vidusskola egy Rigához közeli településnek, Olainesnek az egyik középiskolája, melynek ezer körüli tanulólétszáma van.

Az iskola könyvtár és építészeti és koncepcionális sikere

Aija Jankava, az iskolai könyvtári szekció elnöke ezúttal saját munkahelyén látott minket vendégül. Iskolai könyvtára nagy átalakításon ment keresztül nemrégiben. A 2016/2017-es tanévtől a hagyományos tanterem könyvtárból alakult ki a jól funkcionáló valódi iskolai könyvtári tér. olvasásának folytatása

Rigában könyvtárosként 1.

Rigában könyvtárosként

Dömsödy Andrea – Pataki Marianna

A Lett Könyvtárosok Egyesülete meghívására Rigában töltünk néhány napot. A lett kollégák a 2017-es wrocławi IFLA konferencián tartott előadásunkat hívták meg országos konferenciájukra.

A szakmai tapasztalatszerzés érdekében korábban utaztunk. Első napunkon, vasárnap Aija Jankava, az iskolai könyvtári szekció elnöke vitt el minket egy könyvtári túrára.

Kari könyvtárak

Első állomásunk a Lettországi Egyetem két karának egymás mellett álló két épülete volt. Természetesen mindkettőben van könyvtár.  olvasásának folytatása

Viszlát, Wroclaw! Beszámolónk az IFLA WLIC utolsó napjáról

A konferencia utolsó hivatalos napja korán kezdődött a résztvevők számára: ezen a reggelen mutatkozott be az IFLA megválasztott elnöke, a spanyol Glória Pérez-Salmerón. Elnöki ciklusának mottója: Together we create future, azaz Együtt alkotjuk meg a jövőt. Programjáról infografika is készült, amit a résztvevők megkaptak, de honlapjáról le is tölthető. A szekció – amely az elnöki bemutatkozáson túl döntően a vezetés gyakorlatával és az IFLA nemzetközi vezetőképzőjével foglalkozott – egyik legfontosabb mondanivalója talán az volt, hogy tanuljunk meg tanulni nemcsak tapasztalatainkból és példaképeinktől, de saját kudarcainkból is. A “sikersztori” népszerű műfaj, de az IFLA vezetői arra is biztatták a résztvevőket, hogy merjenek saját kudarcaikra is reflektálni, hiszen ebből a reflexióból később eredmények születhetnek. Az IFLA nemzetközi vezetőképzőjének egy fiatal résztvevője arra buzdított, hogy segítsük a felhasználókat abban, hogy minél körültekintőben használják az őket körülvevő információforrásokat, ne dőljenek be a közösségi média árasztotta szűretlen híreknek, információknak, gondolkodjanak kritikusan. A könyvtárosokat pedig arra biztatta, hogy kezeljék felnőttként a felhasználókat, akik már nemcsak használók, de egyben az információs tartalmak létrehozói is (így felelősségük kétszeres!). olvasásának folytatása