Navigátor – könyvajánló

Kedves Kollégák!

Nemrégiben jelent meg a Cerkabella Könyvkiadó gondozásában Lovász Andrea szerkesztésében a Navigátor : kortárs gyermekirodalmi lexikon, böngésző és olvasókönyv. Szíves figyelmükbe ajánljuk, hogy az Élet és Irodalom 2011. 4. számának a Követési távolság rovatában Károlyi Csaba: Navigare necesse est : Navigátor: kortárs gyerekirodalmi lexikon címmel értékeli a könyvet. Az írás elérhető az interneten a következő címen: http://www.es.hu/2011-01-26_navigare-necesse-est

További információk:

OKTV ajánló bibliográfia

Kedves Kollégák!

Szíves figyelmükbe ajánlom a Katalistről a megrendelhető OKTV ajánló bibliográfiát:

A Berzsenyi Dániel Könyvtár kiadásában megjelent az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2010/2011-es tanév témáihoz összeállított ajánló bibliográfia.

A megrendeléseket Berzsenyi Dániel Könyvtár 9700 Szombathely, Dr. Antall J. tér. 1. sz. vagy 9701 Pf. 113. postai címen, 94/513-531 faxon, bdmk@bdmk.hu , freszleg@bdmk.hu e-mail címeken fogadjuk.

A kiadvány ára: 900 Ft + postaköltség

A számlázáshoz kérjük a postai címet és az adóazonosító számot is (kivéve magánszemélyeknél) megadni!

Egy – nem könnyű – nyári olvasmány

Az Amit a könyvtárostanár olvas c. rovatunkba kolléganőnk, Szlávik Jánosné Zsóka küldte az alábbi ajánlót Fekete Zsolt Plusz végtelen, mínusz végtelen című, 2009-ben magánkiadásban megjelent “napló-regényéről”.

Kedves Kollégák!

Tudom, hogy ha őszies is az idő, de lassan a nyárra készülődik mindenki és ehhez könnyű nyári olvasmányokra van szükség.

Hát én nem ilyet ajánlok, de aki elolvassa Fekete Zsolt: Plusz végtelen, mínusz végtelen című könyvét, annak egy új világ tárul majd fel.

Napjaink “sznobizmusaként” kezelik, hogy valaki depressziós, pláne ha még pánikbeteg is. Márpedig a szerző mániás depresszióban szenved fiatalkora óta. Idén jutott el oda, hogy legyőzve önmagát, leírja a vízióit, életének mániás vagy depressziós szakaszait minden kendőzés nélkül. És ehhez nagy bátorság kellett. Az ő részéről és a szülei, főleg Édesanyja részéről. De jó okuk volt rá: segíteni szeretnének azoknak, akik nem mernek erről még beszélni sem, nemhogy írni., Ha valaki elkezdi olvasni a Könyvtárellátónál is kapható könyvet, garantálom, hogy nem tudja majd letenni. És az is biztos, hogy más szemüveg lesz rajta, ha legközelebb ezzel a betegséggel találkozik.

Üdvözlettel, Szlávikné Zsóka

Könyvajánló – gyermekeknek? :)

Filc a zoknimuki

Te is azt hiszed, hogy árván maradt zoknid párja a mosógép feneketlen bendőjében tűnt el? Pedig a valóság ennél sokkal érdekesebb! Valahányszor nem figyelsz oda, alma nagyságú, kövér pocak préselődik át egy titkos résen, cérnavékony lábak lopakodnak csendben, kerek szemecskék csillognak a félhomályos sarkokban, és hatalmas fülek remegnek meg izgatottan a szanaszét heverő, sok értékes kincs láttán.
Egy perc sem telik belé, és huss! az apró lény már szalad is a fél zokniddal, kesztyűddel, kisautód kerekével, vagy éppen törött játékbabád egyik lábával a hóna alatt a szobád falába fúrt lakásába. Bizony, zajos manó-nagycsaládok élik lusta és falánk hétköznapjaikat az emberházak falaiban, kacatokat gyűjtenek, kacatokat esznek, és elcsent zoknikban alszanak. Ők a zoknimukik.
Közéjük tartozik Filc, a hétéves mukifióka is, aki bár nagyon szereti haspók apukáját, kissé hisztérikus anyukáját és gondtalanul vidám kistestvéreit, mégis úgy érzi, valamiért különbözik tőlük…

Részlet a könyvből, fülszöveg

Régen olvastam gyerekkönyvet, de ezzel úgy jártam, hogy belebotlottam a szerző testvérpárosba –  lásd:
Kódex Könyvtárosklub >>

Nagyon szimpatikusak, lelkesek voltak – hazafelé elkezdtem a metrón olvasni a könyvüket, és úgy megfogott a világa, hogy a Határ úton eszméltem fel, hogy nemcsak hogy túlmentem, hanem eleve rossz irányba is szálltam fel… 🙂

A szöveg humora, amit a felnőtt olvasó is élvez, nemcsak a gyerekek (úgy hattól 12-ig), ezt a könyvet kifejezetten esti közös olvasásra predesztinálja. (A szülő is élvezheti felolvasás közben a vicces szófordulatokat, amíg a csemetét lekötik a zoknimuki, egy kedves kis manószerzet különféle kalandjai.)

A Filc, a zoknimuki az Athenaeumnál jelent meg 2008-ban, igényes kötet, jó kézbe venni.

A szerzőpárosról: a meseregényt Tóth Zita írta, akitől huszonéves jogászként sem áll távol a gyerekek és a fantázia világa, egy újságban olvasott kis színes indította el benne a történetet. Gördülékeny, jó stílusa a tehetségét, a zoknimukik világának valószerűsége pedig a fantáziáját dicséri.

Az illusztrációk, maga Filc alakja a testvér, Tóth Anita munkája. A testvérpáros sikeresen összedolgozott, és egymásra is ösztönzőleg hatott: az illusztrációk, a mesefigura formálódó alakja sokszor visszahatott a történetre is az alkotás folyamán.

(Az illusztrátorról még érdemes tudnunk, hogy szakmabéli: latin-könyvtár szakos, jelenleg latinból doktorandusz hallgató. A történet egyes mozzanataiban egyébként mindkettőt felfedezhetjük… 🙂

Számomra élvezetes olvasmány volt, ha ilyen korú gyermekem volna még, biztosan felolvasnám neki – most már várnom kell az unokákig. 😉 Viszont ajánlom azoknak is, akik ezzel a korosztállyal foglalkoznak – az én gimiseim már kinőttek a manók világából, ámbár hobbitokról azért lelkesen olvasnak.

Az ismertetett meseregényt ajánlom azért, mert elsőkönyves, fiatal szerzőkről van szó, mert hazai alkotás, mert igényes kivitelezésű, gusztusos könyvet adhatunk a gyerekeink kezébe, mert kolléga keze munkáját is magán viseli – és egész egyszerűen azért, mert egy jó alapötletből jó történet kerekedett!

Anima


Könyvbemutató az OIK-ban

A Patak Könyvek

és az

Országos Idegennyelvű Könyvtár

szeretettel meghívja Önt

2009. november 30-án, hétfőn 17.30 órára

Quim Monzó

Minden dolgok miértje

című  könyvének bemutatójára, melyen

M. Nagy Miklós

az Európa Könyvkiadó főszerkesztője beszélget

Pávai Patak Mártával


a kötet fordítójával és kiadójával.

Helyszín:

Országos Idegennyelvű Könyvtár

kiállítóterem

1056 Budapest, Molnár utca 11.

További információ:


radnai.margit ‘at’ oik.hu

patakkonyvek ‘at’ gmail.com

www.patakkonyvek.hu

Amit a könyvtárostanár olvas

Uram, nem látta Magyarországot?
Tudom, nehéz a nyelve.
Tudom, nehéz a szívem.
Uram, nem látta Magyarországot?”

(József Attila: Magyarország messzire van)

Itt egy könyv, néhány hete jelent meg; ajánlom mindazoknak a kollégáknak/olvasóknak, akik tudják-sejtik, hogy az állandósult társadalmi feszültséget –  cigányok és a többiek között – sem a nagy, hangzatos kultúrpolitikai programok, de az emberjogi őrlőmalmok sem  fogják tudni  megszüntetni ( bár lehet rontani, a rosszon ).
Mégis van remény, ha a Valóság nevű nagybácsinkat nem tévesztjük végképp szem elől.  Itt a híradás róla: a civil bátorság, kezdeményezés, a tanítói, kisiskolai elszántság, az egyházi jelenlét  – olykor-olykor – hősies történeteiről.
A szereplők küszködéseinek – a sokféle mentalitás, különböző szellemi indíttatás, kulturális elkötelezettség – felfedező elemzése ez a  könyv.

Takács Géza:
Kiútkeresők – Cigányok iskolai reményei

(Magyarország felfedezése , Osiris, 2009.)

A könyv fülszövegében írja a szerző :
“Amikor a cigány gyerekek iskolai ügyében jeleskedő baranyai intézményekben jártam az elmúlt években (a mánfai Collegium Martineumban, a pécsi Gandhi Gimnáziumban, a magyarmecskei Általános Iskola és Óvodában, az alsószentmártoni Szent Márton Óvodában és a „Számá dă noj!” Tanodában), figyelve mindennapjaikat, faggatva a kollégákat, gyakran éreztem, közöttük kellene lennem, velük kellene dolgoznom, hogy ne szorongasson az a magány és bánat, amit hoztam magammal az országból, keserű útravalónak.
A feladat, amit vállaltak, több, mint amit elvégezhettek, hiszen a történelemmel, a kényszerekkel húztak ujjat, de hogy ez lehetséges egyáltalán, hogy megtörtént, tehát történik és folytatódhat, az nagyon fontos. A könyv róluk szól. Tanárokról, nevelőkről, segítőkről.”
T.G.

M. J.

Olvastam egy könyvet…

Janikovszky Évát mindenki az egyedi hangvételű gyermekeknek szóló könyveiről ismeri, – általában. Biztosan mindenkinek eszébe jut, a Felelj szépen, ha kérdeznek, a Ha én felnőtt volnék vagy a Szalmaláng c. kötetek.

 Teljesen véletlenül került a kezembe az írónő De szép ez az élet! és a Mosolyogni tessék! című könyve. Mindkét kötetben kis történeteket olvashatunk, melyek a mindennapi életben akár velünk is előfordulhatnak ,vagy ha idősebbek leszünk,  megtapasztaljuk. Hétköznapi szösszeneteket olvashatunk benne, Janikovszky Évára jellemző stílusban, humorosan. A gyermeki őszinteséggel megfogalmazott bölcsességek ugyanakkor tanulságosak és megtanítanak arra bennünket, hogyan maradjunk emberek – humánusan. Az örök optimizmus, a derű hatja át az írásokat. Rácsodálkozik a dolgokra, felhívja a figyelmet az élet kellemetlenségeire saját életéből vett történetekkel – az idősebb emberek szemüvegén keresztül láttatva a világot. Őszintén vall férje haláláról, gyermekeiről, betegségéről, hatvanon túli érzéseiről, érzelmeiről. Ajánló soraiban ezt így fogalmazza meg: „Egy biztos: egyetlen életünk van, ne hagyjuk hát, hogy eluralkodjék a rosszkedv. Tessék elhinni, hogy mindennek van humoros oldala is. Csak meg kell találni.”

Mindenkinek ajánlom, aki szereti Janikovszky Éva írásait, akkor is, ha még nem is nyugdíjas és még előtte sem áll.

M. Erika

Olvastam egy könyvet…

Szolzsenyicintől korábban csak az “Ivan Gyenyiszovics egy napja” és a “Gulag” c. műveket ismertem. Most akadt a kezembe a “Rákosztály“, amiről eddig nem is hallottam. A Gulág egy életre megérttette velem, hogyan működött a szocializmus, mit jelentettek a teljesítendő keretszámok, hogyan kaptak el abszolút ártatlan embereket is, nemcsak azt, akit valaki feljelentett. Elég volt egy rosszindulatú levél, senki nem hallgatta meg a bepanaszoltat, és senki nem vizsgálta az igazságtartalmát! Irány több ezer km-re, bírósági tárgyalás nélkül, távol a civilizációtól, és nem értesítettek senkit, a távolból vagy küldhetett évi egy levelet/életjelet, vagy sem.

Szélesebb körben kellene ismertté válnia, hogy a kommunizmus agyonhallgatott, emberírtó lényegi oldalát tényleg megismerjük, és ne az utóbbi évtizedek békés, öreg Kádár Jánosa idéződjön fel előttünk. A sokmillió áldozat, akiket éheztettek, sokszor nyilvántartásba se vettek, akikkel nem kellett elszámolni, nem kellett rájuk vigyázni, bármit meg lehetett tenni velük, akik megélték a teljes nincstelenséget, és akiknek még koporsó sem jutott! – szóval legalább egy leleplező nekrológ kijár nekik.

A Rákosztály meglepetés volt. Nemcsak azért, mert nem hallottam róla korábban, de azért is, mert a teljesen abszurd kommunista birodalomban a kor szintjén gyógyítottak! Igaz, hozzá kell tenni, hogy akkor, ha éppen nem akadályozta valami adminisztratív akadály a gyógyítást. Pl. kapott körzetelhagyási engedélyt időben, és megszerezte a teljesen felesleges pecséteket, sőt még vissza is tudott menni a kezelésre.

Szembesültünk azzal is, mennyire torzzá tette a társadalmat a rengeteg katona. Rendre egyedül éltek az egészséges, fiatal nők, így az orvosnők is, és őszintén örültek, ha legalább egy rákos beteg férfi akadt számukra… Ezek az orvosnők és orvosok a gyógyításnak szentelték életüket, rengeteget dolgoztak, mert teljes empátiát éreztek betegeik iránt.

Érdekes olvasni, hogy ott sem feltétlenül közölték a beteggel a tényeket. Volt, akit abban erősítettek meg, hogy nem rákos, ha azt akarta hallani. Volt, aki haldoklott, de nem mondták meg neki, hogy hol tart. Látjuk a betegek útkeresését is: a biztos leépülést jelentő kemoterápiát kerüli némelyik, nem egyeznek bele mindenbe, próbálkoznak a kézen-közön terjedő csodaszerekkel. Van, akinek már mindegy, de akad olyan is, akinek sikerül életben maradnia.

Az volt az érzésem, hogy az 1968-ban íródott könyv nem is olyan régi! 1990-ben fordították le, de ezek a dolgok kísértetiesen hasonlóak ma is…

Elismerem, annak érdekes, aki maga is megtapasztalta ezt a betegséget.
A fent említett 2 ismert műve sokkal fontosabb!

Ny.  Klári