Megjelentek a kerettantervek – várjuk a véleményeket

Kedves Kollégák!

Nyilvánosságra hozták a Kerettanterveket, az OFI honlapjáról elérhetők: http://kerettanterv.ofi.hu/index.html (Elkészültek a kerettantervek)

A Könyvtárostanárok Egyesületét hivatalosan is megkeresték, hogy véleményezzük, szóljunk hozzá, ezt meg is fogjuk tenni. Arra kérek mindenkit, segítse a közös munkát, érdemben szóljon hozzá a fórumokon (levelezőlisták, blog, e-mail)!

Mindannyiunk és tanítványaink érdeke, hogy a megtaláljuk közösen a legoptimálisabb megoldást, a megadott keretek között.

Köszönettel:

Szakmári Klára
könyvtárostanár, a KTE elnöke
szklaris@gmail.com
Budai Nagy Antal Gimnázium Bp.
229-18-94/111 vagy 229-18-15/111

Reklámok

KTE pályázat az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja alkalmából

Kedves Kollégák!

2011-ben – a korábbi évekhez hasonlóan – a Könyvtárostanárok Egyesülete pályázatot ír ki könyvtárostanárok számára az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja (minden év októbere) alkalmából. Bár elkezdődött a nyári szünidő, közöljük az idei pályázat témáját és az előzetes feltételeket, hogy a tanév eleji pontosításig már lehessen gondolkodni rajta.

Így tanítom a katalógus használatát

A pályázat célja:
Az iskolai könyvtárak fejlesztésének elősegítése, a jó gyakorlatok, a kollégák tapasztalatainak bemutatása. Olyan foglalkozásterveket várunk, melyek általános vagy középiskolában valósultak meg. Bármely évfolyamon, bármely katalógus (cédula, online) tanítására.

Résztvevők:

  • Magyarországi és határon túli magyar nevelési-oktatási intézmények iskolai könyvtárosai.
  • Az egyéni és csoportos pályaművek megkülönböztetés nélkül kerülnek elbírálásra.

A részvétel módja:

  • A beküldés határideje: 2011. október eleje
  • A foglalkozástervet a hamarosan itt megjelenő pályázati űrlapon kell beküldeni.
  • A pályaművet a hamarosan itt megjelenő oldalon kell feltölteni.
  • A pályaműveket beküldők hozzájárulnak, hogy a Könyvtárostanárok Egyesülete az alkotók nevének feltüntetésével felhasználja a pályaművet az iskolai könyvtárak, az Iskolai Könyvtári Világnap és a Könyvtárostanárok Egyesületének népszerűsítésére.

Üdvözlettel,
Cs. Bogyó Katalin

.

Én így tanítanám az informatikát – tanulmányi verseny

Kedves Kollégák!

Egy érdekes tanulmányi verseny 8-10. évfolyamosoknak és hallássérült tanulóknak is: Fülemüle országos informatika verseny 2010/2011 Én így tanítanám az informatikát

A verseny célja megismerni a tanulók informatikatanítással kapcsolatos elképzeléseit, ösztönözni őket az erről való tudatos gondolkodásban.

Tekintve, hogy a NAT alapján a könyvtárinformatika az informatika műveltségi terület része, és nagyon sok iskolában az informatika tantárgy a(z egyik) befogadó tárgy, ez a verseny is jó alkalom arra, hogy a könyvtárostanár és az informatikatanár együttműködjön. Közösen készítsen fel tanulót.

A versenyről bővebben: http://www.tehetseggondozas.hu/index.php?f0=fulemule

Sok sikert!

Üdvözlettel:

Dömsödy Andrea
iskolai könyvtári szakreferens
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40.
Postacím: 1363 Budapest, Pf. 49.
domsody.andrea@opkm.hu
06-1-323-55-55

Könyvtárhasználati bemutató óra Gyöngyösön

A gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola könyvtári blogján jelent meg kolléganőnk, Hevesi Mária beszámolója az iskolai könyvtárban tartott könyvtárhasználati bemutatóóráról, melyet Melykóné Tőzsér Judit tartott. Ezúttal mi is gratulálunk Juditnak, Marinak és a lelkes gyerekeknek a jól sikerült órához!

A kulcskompetenciák birtokában lévő nyolcadikos diákok látogattak el hozzánk a hatvani Kodály Zoltán Általános Iskolából tanárukkal, Melykóné Tőzsér Judittal együtt, november 26-án. Bemutató óra keretében bizonyították a jelen lévő pedagógusoknak, könyvtárostanároknak, hogy hosszú távon mennyire eredményes a könyvtár eszközeivel végzett tanítás, tanulás.

Problémamegoldó gondolkodás, a gondolatok pontos megfogalmazása, véleményalkotás, érvelés, sokoldalú információszerzés, hatékony információfeldolgozás, az IKT-eszközök magabiztos használata, és még sorolhatnám, mi mindenben jeleskedtek a hatvani diákok.

Bemutatták az ötödikes koruk óta készített tudományos diákköri munkáikat, saját készítésű prezentációikat. Az óra központi témája az egy héttel korábban az Országos Széchényi Könyvtárban tett látogatásuk, és a nemzeti könyvtárral kapcsolatos projektmunkák bemutatása volt. Az egyik csoport a könyvtárat népszerűsítő weblapot készített: a http://www.nemzetkonyvtara.mlap.hu/ címen. Mások prezentációt, slideshow-t, ötletes reklámhordozókat: kulcstartót, naptárat, kitűzőt készítettek a nemzeti könyvtárról. A projektek ismertetését mindig az önértékelés és a társak őszinte, érvekkel alátámasztott, kulturáltan megfogalmazott véleménye követte.

Nagy öröm volt látni ezeket a nyílt eszű, kreatív gondolkodású, alkotó kedvű és tudni vágyó fiatalokat. Gratulálunk nekik és tanáraiknak az elért eredményekhez!

Kedves Judit! Szívből gratulálunk példaértékű könyvtárpedagógiai munkádhoz, és hálásan köszönjük, hogy megszervezted ezt az “utazó órát”.

A program a TÁMOP 3.2.4 projekt keretében valósult meg.

Pest megyei kollégák tavaszi továbbképzése

Pest megyei könyvtárostanárok tavaszi továbbképzésére hívjuk fel figyelmeteket:

Meghívó

Szeretettel várunk minden Pest megyei könyvtárostanár kollégát a tavaszi továbbképzésünkre.

A könyvtárhasználati bemutató óra címe: Kosztolányi Dezső nyomában

Az óra témája: Adott szaktárgyi témához anyaggyűjtés a könyvtár tájékoztató eszközei segítségével – A hivatkozások felhasználása

Könyvtárostanár: Vitályos Ida

Időpont: 2009. március 31. 11.30 óra

Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
2000 Szentendre, II. Rákóczi F. u. 6.

A részvétel ingyenes.

A programot múzeumlátogatással koronázzuk meg.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Visszajelzést kérek az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Hajdu Andrea
rea@ajrg.hu
53/351-899
20/4200766

Pedagógus szakvizsga

Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzés
Könyvtár-pedagógia szakirány

Az ELTE PPK a jövő tanévben is indítja a 4 féléves Pedagógus szakvizsgára felkészítő képzéseit, melyben lehetőség van Könyvtár-pedagógia szakirány választására.

A pedagógus szakvizsga ugyan könyvtárostanároknak nem alkalmazásifeltétel, de segíti a szakmai, könyvtár-pedagógia tudás fejlesztését, ésbefolyásolja a fizetési osztályba sorolást – természetesen beszámít ahétéves kötelező továbbképzési keretbe is.
Továbbá szükséges az oktatási szakértői és vizsgáztatói igazolvány kiváltásához és meghosszabbításához és vezetői pozíció betöltéséhez.

A képzés könyvtár-pedagógiai tanegységeinek oktatói: Balogh Mihály, Bondor Erika, Celler Zsuzsanna, Dán Krisztina, Dömsödy Andrea, Gérnyi Ferencné, Haralyi Ervinné, Hock Zsuzsanna, Tóth Viktória és további
meghívott előadók

Költségtérítés díja: 110 000 Ft/félév

Jelentkezési határidő: 2008. július 1.

Érdeklődni lehet:
Dr. H. Nagy Anna
Cím: 1075 Bp., Kazinczy u. 23-27. I. em. 106.
Tel.: 1/461-45-00/3856
Email: tatok ‘@’ ppk.elte.hu

A képzés feltételeiről bővebben az intézmény honlapján tájékozódhatnak:

Képzések / Szakirányú továbbképzések
Itt a Pedagógus szakvizsgát kell választani, mert abban van két félévnyi
szakirányválasztási lehetőség, ahol többek közt a könyvtár-pedagógia is
szerepel. A szakirányra kattintva a képzés hálóterve (tanegységei) is
megtekinthetők.

Forrás: Könyvtárostanárok levelezőlistája, Dömsödy Andrea

Webkettes linkek iskolai könyvtárosoknak

A FIKSZ-en bővült a nekünk (is) szóló forrás ajánlat újabb linkcsokorral – ezúttal a webkettő iskolai könyvtári felhasználásához ajánl hasznosságokat (sajna csak angol nyelven) Gondnokunk (Források iskolai könyvtárosoknak):

A gyűjtemény teljesen logikus felépítésű, több témában ajánl linkeket, úgymint

  • gyakorlati példák a webkettő használatára (iskolai könyvtári blogok, wikik stb.),
  • ismerkedés a webkettővel,
  • blogok és blog-szolgáltatók,
  • könyvjelző-gyűjtemények (értelmük és használatuk),
  • wikik,
  • közösségi hálók és “felhasználási módjaik”,
  • egyebek (pl. widget-ek, podkasztok, hírlevelek stb.) és
  • ajánlott könyvek a témában (Amazonos linkek)

Továbbiakban részletesen: >>

Eredeti forrás: sldirectory.com